2010. január 25., hétfő

Pont mint a pékségben!

Úgy tudok örülni egy-egy hétvégének, mert ilyenkor végre van időm olyan dolgot is csinálni amit igazán szeretek. Ezért alig várom hogy vége legyen ennek az évnek és túllegyek az érettségin, bár a nyár sem feltéten a pihenést fogja jelenteni attól félek.
Már megint csak panaszkodom.... :)
Inkább elmesélek egy sztorit:
A múlt héten majdnem minden nap vettem perecet, azt a nagyot amit a pékségekben lehet kapni, mindezt tízórai gyanánt. Egyik este, azt álmodtam, hogy nekiálltam perecet sütni és nagyon elrontottam. Ez mások számára viccesnek tűnhet, én viszont félig meddig rémálomként fogtam fel a történetet. :)
Önmagam megnyugtatására szombat délelőtt, amint volt egy kis szabadidőm, nekifogtam a perecsütésnek. Hál'Istennek nagyon jól sikerültek, így sikerült megnyugtatnom magam. Arra viszont inkább nem térnék ki, hogy másnap hogyan rontottam el az epres-fehércsokis tortát. :)
A receptet még nyáron kaptam meg egy nagyon jó ismerősömtől, miután részem volt az ő perece által nyújtott élményben :)
Az íze ugyan olyan vagy még jobb, mint annak amit a pékségben árulnak ráadásul praktikusabb a mérete miatt, ugyanis mini, így teasüteménynek is tökéletesen megfelel.


Sós perec: (kb 50 darabhoz)

Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 12 dkg zsír (lehetőleg sertészsír nem pedig margarin)
- 2dkg só
- 3 dkg élesztő
- 0,5 l tej

Elkészítés:
Először a langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt majd a lisztet a zsírral elmorzsoljuk.
A liszthez hozzáadjuk a sót és részletekben hozzáadjuk az élesztős tejet, majd egyneműsítjük, vagyis egy óriás gombóccá gyúrjuk. Miután ezzel megvagyunk, nem hagyjuk megkelni, hanem egyből hurkákat sodrunk, amiket kis perecekké formálunk. Előre szólok, hogy eléggé kitartónak kell lennünk, mert 50 perec megformálása türelemjáték a javából.Ezután tepsire helyezzük őket és fél órán át pihenni/kelni hagyjuk.
Fél óra elteltével lekenjük a pereceket tojással és 180 fokos, előmelegített sütőbe toljuk. Körülbelül 15 perc alatt szép pirosra sütjük, de ne felejtsük el hogy mikor már majdnem megsült, kikell húzni őket és lecsurgatni a sós sziruppal, melyhez ezt a 3 összetevőt kell csomómentesre keverni és kész is.
- 3 dkg só
- 3 dkg liszt
- kicsit több mint fél deci víz
Miután lecsurgattuk őket, további 3-5 percre visszatoljuk a sütőbe, hogy megszilárduljon a só és készre piruljon a perec.
Ezután fogyaszthatjuk! Én melegen szeretem a legjobban, de miután kihűlt se feledezzünk meg róla, mert csak dobozban tárolva tarthatjuk meg a perecek puhaságát 1-2 napig.
Megjegyzés: Pár darab perecet leszórtam szezámmaggal, melyre ezután nem csurgattam a sós szirupból, de szezámmag helyett használhatunk köménymagot is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése