2010. február 22., hétfő

Banántorta krémes csokimázzal

Imádom a hétvégéket, mert ilyenkor aludhatok és kikapcsolódhatok. Kikapcsolódás alatt nem feltétlen a bulizást értem, hanem a sütemény készítést és a finomabbnál finomabb édességek halmozását, ami után bűntudattal megtelvetelve indulok szombat esti futásomnak. Általában erről szól a hétvége, na és persze a tanulásról, ami lassan már egyenértékű az alvással a szótáramban (életfontosságú címszó alatt). Most hogy végre túl vagyok a szalagavatómon, ami mellesleg remekül sikerült, kicsit több szabadidőm van hét közben, ezért hétvégén kevesebbet kell tanulnom. Így aztán egy kis idő kihagyással végre újra felvehettem a kötényt és nekiállhattam sütni. Úgy döntöttem ez alkalommal megérdemlek egy tortát! Természetesen nem csak én ettem belőle, hanem a család is, viszont ez alkalommal a kedves Szomszéd Úr is :) és néhány jó barátom is kapott belőle kóstolót. A visszajelzések hál'Istennek abszolút pozitívak voltak :)



Banántorta, krémes csokimázzal:

Hozzávalók:
A vizes-piskótához: (23 cm átmérőjű,kerek tortaformához)
- 5db tojás
- 25 dkg liszt
- 1 tk. sütőpor
- 20 dkg cukor
- 1 csipet só
- 5 ek víz
- pár csepp vanília aroma
A töltelékhez:
- 5 dkg cukor
- 3 tojás sárgája
- 2 dkg liszt
- 1 ek étkezési keményítő
- 3 dl tej
- pár csepp vanília aroma/ 1/2 vaníliarúd kikapart belseje
Továbbá:
- 1 nagy banán
A csokimázhoz:
- 12 dkg étcsokoládé
- 120 ml habtejszín
- 2 dkg vaj

Elkészítés:
A piskótához a tojások sárgáját és fehérjét 2 külön tálba szétválasztjuk majd a tojásfehérjét 1 csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgájához hozzáadjuk a cukrot és addig keverjük míg az el nem olvad. Miután elolvadt a cukor hozzáadjuk az 5 evőkanál vizet és a vanília aromát. Ezután a legkisebb fokozaton kevereve a masszát, hozzáadjuk a lisztet és a sütőport.
A lisztes keverékbe 3 részletben, nagy körkörös mozdulatokkal belekeverjük a tojásfehérjét. A tortaformát kivajazzuk-lisztezzük/sütöpapírral kibéleljük és elterítjük benne a piskóta habot majd 170 fokon 40-45 perc alatt készre sütjük.
A krémhez a tojássárgáját a cukorral, a vanília aromával, a liszttel és a keményítővel símára keverjük majd hozzáadjuk a tejet és mérsékelt tűzön sűrűre főzzük.
A banánt vékony szeletekre vágjuk.
A piskótát kihűtjük.
A csokimázat előre elkészítjük hogy legyen ideje megdermedni: gőz felett a csokit, a tejszínt és a vajat felolvasztjuk és egyneműsítjük ( aki nagyon édesszájú, az adhat hozzá porcukrot). Ezután hideg hejre rakjuk, lehetőleg 10 foknál hűvösebb helyre és addig hűtjük míg szilárd nem lesz. 
A piskótát kettévágjuk és megtöltjük a vaníliakrémmel valamint a banánokat egyenletesen rápakoljuk.Ezután már csak a csokikrémet kell habverővel kicsit felvernünk és szépen rákennünk a remekművünkre ezután pedig ha gondoljuk már fogyaszthatjuk is! :)






6 megjegyzés:

  1. Nagyon gusztusos a tortád! :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom ... jól is néz ki ..., ezért megleplek egy díjjal, amit nálam (http://gobehami.blogspot.com/2010/02/elismeresek-dijak.html) átvehetsz.

    VálaszTörlés
  3. De aranyos vagy! Köszönöm szépen! Nagyon jól esett :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Flóra!

    Szeretném megköszönni a receptet, tegnap volt a kislányom első szülinapja és ezt a tortát készítettem el neki. Nagyon-nagyon finom lett, bár tej helyett zabtejet használtam, de ugyanolyan jó lett így is. Tökéletes recept, nagy örömet szereztem vele a kislányomnak :) Köszönöm még egyszer!
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  5. Kedves Zsuzsi!
    Én köszönöm, hogy bizalmat fektettél belém és egy ilyen nagy alkalomra elkészítetted a receptem! :)
    Nagyon örülök neki!
    Boldog szülinapot a csajszinak ;)

    VálaszTörlés