2010. augusztus 13., péntek

Búcsúzóul

Azt nem jelentem ki, hogy ez az utolsó bejegyzésem, mellyet Magyarországról írok, de egy "kis" ideig máshonnan jeletkezem majd... Érettségi után ugyanis elhatároztam, hogy nekivágok a nagyvilágnak. Na jó, azért nem kell mindjárt a legvadabbra gondolni, nem megyek én olyan messzire, csupán csak a szerelem, a divat, a művészet és nem utolsó sorban a gasztronómia fővárosába/országába. Egyenlőre au pair-ként próbálom majd megállni a helyem, majd idővel, ha belerázódtam az ottani életbe talán a tanulást is ott folytatom, de ez még nagyon odébb van...
Most egyenlőre elég azzal a problémával küszködöm, hogy hogyan lehet 30 kilóba belesűríteni az eddigi életemet, azaz mit pakoljak be a bőröndbe és mit ne, valamint próbálom a gondolataimat elterelni, próbálok nem idegeskedni, de nem igazán megy, bár azt hiszem ez érthető.
A következő posztomat, ha minden jól megy, tehát már Párizsból írom majd, talán egy jellegzetes francia süteményről, ugyanis a tervem az hogy a Gőzgombóc kicsit "átfranciásodik". Megpróbálok majd minnél több receptet gyűjteni és azt megosztani az olvasóimmal, valamint beszámolok a kinti életemről, az emberekről, szokásokról, hétköznapokról(természetesen, ha a sors is így akarja).
Hogy a tojáshabos szilvatortáról is ejtsek pár szót, el kell árulnom, hogy nem ilyenre terveztem, mint amilyen szó szerint kisült belőle, hanem szebbre és habosabbra, viszont ízben tökéletesebbre nem is sikerülhetett volna. Arról nem is beszélve, hogy kész élmény beleharapni...először roppan a tetejét borító hab, aztán lefelé haladva kissé ragacsossá válik, majd beleérkezik a fogam a puhára sült szilvába, ami már szinte lekvár állagú, végül pedig ott a fahéjas alappillér, a tészta. Egyszerűen mennyei volt!

Roppanós szilvatorta
Hozzávalók:
- 4 db tojás
- 200g cukor
- 200g margarin
- 200g liszt
- 1tk. sütőpor
- 1-2 tk. fahéj
- 2 ek. rum
- 10-12 darab, közepes méretű, magvaváló kékszilva
A habhoz:
- 3 tojásfehérje
- 100g porcukor
- 70g darált dió
- 1 csipet só
Elkészítés: Először szétválasztjuk a tojásokat, majd a fehérjét, a cukor felével és egy csipet sóval kemény habbá verjük. A cukor másik felét a sárgájával keverjük habosra és apránként hozzáadjuk a puha margarint és a rumot. A lisztet a sütőporral és fahéjjal összekeverem, majd hozzáforgatom a sárga masszához. Végül beleforgatom a fehérjehabot és kivajazott, kilisztezett tortaformába terítem. A megtisztított és félbevágott szilvákat héjukkal lefelé belenyomkodom a tésztába és kb 30-40 percre 180 fokos sütőben majdnem készre sütöm. Amíg sül, elkészítem a habot, melyhez a tojásfehérjét a sóval és az apránként hozzáadott porcukorral kemény habbá verem. A diót ezután óvatosan beleforgatom, vigyázva hogy a hab ne törjön össze (mint ahogy nekem).
30 perc elteltével a tortánkat kivesszük a sütőből, rákenjük a tojáshabot és további 10percre visszadugjuk a sütőbe.

5 megjegyzés:

  1. Biztosan jól fogod érezni Magad!Reméljük egy 'normális'családhoz kerülsz,a többi meg megy magától!Sok sikert!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Jó utat! Várom a következő bejegyzésed Párizsból.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, majd igyekszem! :)

    VálaszTörlés
  4. Sok sikert kívánok a kinti életedhez. Nagyon várom a külföldi bejelentkezéseket. Biztos sok érdekességgel fogsz találkozni, ami persze minket, olvasókat is érdekelni fog. Jó utat kívánok.

    VálaszTörlés
  5. Írjál minél hamarabb Drágaság!!!Hiányzol!
    puszi xoxo

    VálaszTörlés