2011. március 27., vasárnap

Mascarponés áfonyatorta

Amikor február végén visszaérkeztem Párizsba Szegedről, a 2 hét szünetem után, örömmel könyveltem el, hogy ide már megérkezett a tavasz, míg otthon még a hó esett. Mára szinte már az összes fa elvirágzott, a tulipánok, jácintok és nárciszok viszont gyönyörűen virágoznak még. Reggelente kismadarak csicsergésére ébredek, mert már nyitott ablaknál alszom és lassan a nap is a hasamra fog sütni :)
Ezek után nem is kell mondanom, hogy a napocska újból energiát és ihletet adott a sütéshez, mert hogy őszinte legyek, az elmúlt pár hónapban nagyon nem éreztem úgy hogy bármi szépet és finomat tudnék alkotni, így hagytam leülepedni a dolgokat egy kis időre.
Pénteken tehát erőt vettem magamon és egy régen megálmodott receptet valósítottam meg, a mascarponés áfonyatortámat.Az alapja tulajdon képen egy nagy keksz, a krém pedig tiszta mascarpone áfonyával ízesítve. Mivel friss áfonya még nincs, fagyasztottat pedig nem találtam ezért az áfonyalekvárt hívtam segítségül. Fontos hogy jó minőségű, magas gyümölcstartalmú lekvárt válasszunk, mert a víz ízű lekvár sosem fog áfonyaízt adni a mascarponénak.

Áfonyatorta
Hozzávalók:
Az alaphoz:
-1 tojás
- 2 tojássárgája
- 10dkg cukor
- 8 dkg liszt
- 13 dkg vaj
- 0,5 dl tejszín
- 5 dkg darált mandula
- 6 dkg felaprított dió
- 1 tk. sütőpor
- 1 tk. fahéj
- 2 tk.vaníliaaroma
A krémhez:
- 500g mascarpone
- lekvár minőségétől függően 150-200g áfonyalekvár
- citromlé és porcukor ízlés szerint
Elkészítés:
Az alap elkészítéséhez a tojásokat a cukorral, vaníliaaromával habosra keverjük majd hozzáadjuk a tejszít és a felolvasztott vajat. A lisztet a darált mandulával és aprított dióval valamint a sütőporral és fahéjjal összeforgatjuk és hozzáadjuk a tojásos krémünkhöz. Egy kis kapcsos tortaformába (sütőpapírra) öntjük a tésztát és 180fokon 20perc alatt megsütjük, de vigyázzunk hogy ne szárítsuk ki.
A krém elkészítése rendkívül egyszerű. A mascarponét egy nagy tálba öntjük, hozzáadjuk a lekvárt majd robotgéppel összekeverjük és ízlés szerint citromlevet, porcukrot adunk hozzá.A krémet a kihűlt alapra, tortaforma használata nélkül is bátran rákenhetjük, mivel a mascarpone egy testes krém. A torta tetejét díszítésként lekvárral borítottam be, melyet további hozzáadott cukorral főztem össze majd hagytam kihűlni, így egy sokkal zselésebb változatot kaptam, mellyel könnyebb volt dolgozni.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon Király!! Vasárnap, szülinapot tartunk. Lehet, hogy megváltoztatom a desszertet?

    VálaszTörlés